BIOGRAPHY




ROBotron, azaz Sipos Róbert 1974-ben született Tatabányán. A 90-es évek végén találkozott először a technóval; eleinte csak látogatta a klubokat-partykat, szívta magába a zenét és figyelt. Szinte második otthonává vált az 1999-ben nyíló Supersonic Technikum, és az ehhez kapcsolódó techno-rendezvények. Akik szakmai életében fontosak és említésreméltók: DJ Grega, aki tudtán kívül mutatott utat a techno irányába, valamint Mixersmith, akitől az első komolyabb technikai felszerelését kapta. ROBotron a kezdetek óta töretlen képviselője ennek a nem éppen populáris vonalnak. A technón belül elsősorban industrial és dark vonalon mozog - konokul igyekszik underground maradni, már amennyire lehet manapság... A mixelés mellett igazából a zeneszerkesztés az, ami magával ragadta, keresi-kutatja az új hangzást. Zenéje egyszerre modern és ősi: abból a korból, amikor a zene ösztönből született, hangokból, érzésekből...
Több kiadóval tárgyalt - és tárgyal ma is. 2011-ben jelent meg Mixersmith-tel közös debütáló albuma, a "General Effect" az Audioexit Records gondozásában. Ezt követően kezdett felfigyelni rá a hazai és nemzetközi szakma: jöttek a felkérések, mixek, rádiós műsorok. Több munkája került fel különböző válogatáslemezekre, valamint közismert DJ-k és producerek használják azokat előszeretettel saját mixeikben is.
ROBotron nemcsak zenész, DJ-producer, hanem tehetséges képzőművész is: festményei és szobrai ugyanolyan izgalmasak és vibrálóak, mint a zenéje.



INTRO

"A zenei hang a különböző hangzások határai közé ékelődik… Ki kell törnünk a zenei hangok korlátai közül, hogy meghódíthassuk a zörejek végtelen világát. Az élet zűrzavarából érkező zaj a maga rendszertelenségében soha nem válik teljesen megismerhetővé, megszámlálhatatlan meglepetést tartogatva ezáltal számunkra. A zaj nem tűr meg semmilyen neki szánt jelentéstartalmat, a zajt nem lehet keretek közé szorítani, a zaj akkor működik igazán, ha egyszerűen csak létezik…" -art group-

JOGI NYILATKOZAT

Ezen letöltések minden esetben az előadók kifejezett engedélyével történnek. Ezek a dalok (linkjei) azért vannak itt, hogy mindenki szabadon letölthesse és meghallgathassa őket. Az oldal a leközlés lehetőségén kívül semmilyen joggal nem rendelkezik az itt közölt anyagokkal kapcsolatban.

2010-09-24

daRk fights by dj MixeR smith

...most előszöR foRdul elő,hogy
ROBotront mixel valaki más.
az eRedmény figyelemRe méltó.
ha sikeRül úgy hallgatnotok,ahogy
szeRetnénk hogy sikeRüljön,akkor...

nna majd írjatok! :)
thx Frankie!

2010-07-28

2010-07-19

...all is ROBotron remix...

...Már régóta érdekelt ez a 3 téma együtt...


Letöltés

ROBotron 128

...128 bpm,
sötét mély hangzás


ROBotron amoRf miRRoR

...amoRF miRRoR...



ROBotron noise SpiRit

...ZAJ-KALEIDOSZKÓP...
ROBotron tRack-ek válogatáS


ROBotron Fekete-fehéR
ROBotron daRk meeting

ROBotron Deep thing

ROBotron Mini daRk

ROBotron dRop noise

ROBotron bRain wash

2010-07-01

ROBotron dark meeting

...egy kicsit sötétebb találkára hívlak titeket...


Letöltés

2010-06-20

-DARK dance-

Hallgassátok meg az első 100%-ig saját kísérletet!
hamarosan érkeznek a "többiek" is...



Letöltés

2010-06-19

Fekete-Fehér

...ROBOTRON úgy döntött, egy időre
háttérbe szorul a mixelés, és a zeneszerkesztésben próbálja kiélni hajlamait...
...érzései-gondolatai segítségével megpróbál létrehozni valami furcsát...



Letöltés

2010-06-15

Bionic Fusion

-MIXERSMITH- debütáló produktuma,
garantáltan megnyugtatja,és felzaklatja a hallgatót...
(én már most várom a következő zavarkeltést)
thx man!!!



Letöltés

2010-05-31

Magic-tron



...most egy összetett kísérlet első "versszakát" hallhatjátok.

2010-05-29

INDUSTRIAL music


Az industrial az experimental zenéből, és főként - bár nem szükségszerűen - az elektronikus zenéből fejlődött ki. A kifejezést a 1970- es évek közepén használták először, azóta rengeteg kiadó és előadó zenéjét „industrial”–nak nevezik.
Az első ipari előadók a zajok mértékének variálásával és gyártási technikával kísérleteztek, dalaik főként vitatott témákat boncolgattak. Ezek nem kizárólagosan zenei teljesítmények: más művészetek terén is korszakalkotóak.
Eredetileg az ipari műfajba kizárólag csak az Industrial Records által készített zenék, valamint a kiadóhoz kapcsolódó művészek tartoztak. Idővel aztán olyan zenekarok is, melyeket közvetlenül befolyásolni kezdtek az industrial stílusjegyei, mint például a gépek által gerjesztett természetes vagy mesterséges zajok - és maga az Ipar.

LEÍRÁS:

Az ipar egy meghatározó időszak volt az alkotók számára, hogy felidézzék azt az ötletet, hogy ez a zene(i stílus) az új generációnak szól; az előző zenei próbálkozás ugyanis sokkal úgynevezett agrikulturálisabb volt. Más zenei művekkel ellentétben ez a zene a fatalista, bár realista és embertelen. Gyakran mechanikus, gépies légkört teremt a technológiai fejlődés jegyében.

KORAI BEFOLYÁSOK:

Luigi Russolo 1913- as munkáját, a The Art of Noise- t, gyakran emlegetik az ipari filozófia első példájának a modern zenében. Russolo Musica Futuristica c. műve után Pierre Schaeffer és a Musique Concrète jött, ami elindította a korai industrial zenét. Ez felvevőszalaggal készült, vágott hangszakaszok manipulálásával és hozzáadott analóg elektronikus eszközökről származó kezdetleges hangkivitelből állt.
Szintén fontos fejlődést a műfajban a dadaista művészeti mozgalom hozott, később a fluxus és a szürrealista mozgalmak, majd például a „Művészetek és Kézművesség” újítómozgalom is.
Edgard Varèse szintén az elektronikus zene egyik fő alapítója volt; Poème Électronique c. szerzeménye az 1958- as brüsszeli világkiállításon debütállt a Philips-pavilonban.

FEJLŐDÉS:

Az 1980-as évek közepéig az industrial műfaj rohamosan terjedt világszerte. Vitathatatlanul e fejlődés legnagyobb közreműködője a Coil nevű zenekar volt, melyet Jhonn Balance és Peter Christopherson alapított, miután 1982-ben kiváltak a Psychic TV-ből. Zenéjük erősen eklektikus, hisz karrierjük során az acid house!!! –tól a drone–ig számos műfajt kipróbáltak. Más csoportosulások, mint például a kanadai Skinny Puppy, az EBM belga úttörői, a Front242 és az ausztrál Foetus a leghíresebbek azon zenekarok közül, akik segítették az underground műfaj feléledését, elterjedését. A korai 1980-as években a Wax Trax nevű kiadó segítette az ipari zenét elérhetőbbé tenni a világnak. Az élen olyan nagy bandák álltak, mint a chicagói Ministry, Acumen Nation, My Life With The Thrill Kill Kult vagy éppen a Die Warzau. Ez volt az első olyan kiadó (és a legelismertebb is), ami a punk által befolyásolt ipari zenével foglalkozott.
A ’80as évek végére a műfaj elterjedt, lemezeladások rohamosan megnövekedtek. Az egyik legnagyobb áttörést a Nine Inch Nails hozta a Pretty Hate Machine c. albumával 1989-ben. A NIN koncertjeivel a stílus betört a rock és a punk zenei vonulatokba, ezzel együtt elősegítette a metálzene alműfajainak felemelkedését is. A későbbiekben - felbátorodva a NIN és az 1990-es években alapított Ministry sikerén - számos új zenekar tűnt fel a műfajban, bár a legtöbbjük zenéje csak halványan emlékeztetett az eredeti stílusra.

2010-05-28

BODY-tron

...BODY-tron..
Érdekes beköszönést követően dinamikus tempót diktálunk,
mialatt a viszonylag előre megtervezett téma spontán érzelmi kitöréssé változik...




Letöltés

Takaaki Itoh - We Are The Attack

TAKAAKI ITOH

...Mostantól hetente bemutatunk egy-egy művészt a műfaj IGAZÁN NAGYjai közül.
én azt gondolom hogy Itoh le tett már annyit, hogy vele indítsuk új rovatunkat.
Itoh a japán átlaghoz képest is alacsony termetével és pufók arcával nem az a fajta ember, akiből kinézi az ember, hogy DJ; azt meg főleg nem, hogy a műfaj legszigorúbb irányzatának egyik nagymestere. Japánban már jóideje ismert a neve, nemzetközileg azonban csak az utóbbi években kezdtek felfigyelni rá, mikor egyedi stílusú számainak köszönhetően a szigetország minimal-techno gurujának, Fumiya Tanakának nyomdokain elindult a világhír felé. Egyre több és több meghívást kapott nyugatról, és így bebizonyította, hogy nemcsak a stúdióban, hanem a lemezjátszók mögött is ott van a legjobbak között.

2010-05-20

HYPNO-tron

A tron-ology legfrissebb pár perce gondoskodik arról,
hogy garantáltan feszültek legyetek erre a kis időre......




2010-05-13

DANGER-tron

...Egyesek szerint veszélyes vizekre eveztem...


Letöltés

PSYCHO-tron

Ezt a zenét többféle érzés, többféle gondolat ihlette...


Letöltés

2010-05-11

2010-03-17

-álomidő-


Ausztrália eltérő nyelvű és életmódú őslakosainak a kultúrájában az egyik fő hasonlóságot az Álomidőnek nevezett kozmológia jelentette. Az Álomidő világképe összekötötte az embereket, a tájat, az állatokat és növényeket, a rituális helyeket, a szellemlényeket és az időt.

Az ausztrál őslakosok szemében a kultúra és a környezet egyaránt az Álomidő eseményeinek a terméke. A világ kezdetén az ősök a tetteikkel alakították ki a mai tájat. Mindent, amit megérintettek és minden helyet, ahol megfordultak, saját életerejükkel töltöttek fel.

Miután véghezvitték tetteiket a földön, az ősök visszatértek aludni, és csurungákká változtak. Ez azonban nem vetett véget az Álomidőnek, a hétköznapi életüket élő emberek tevékenységében folytatódott. Az Álomidő és a hétköznapi világ összefonódása mindig valamilyen rituális eseményben sűrűsödik össze: táncolás és éneklés, a szent helyek látogatása, a mítoszok és álmodás által. Ilyenkor a rejtett dolgok megjelenhetnek a formák világában is transzformáció révén. Ezek emelik át az Álmot a múltból a jelenbe.

Az ausztrál Álomidő fogalmának kulcsjelenségei a csurungák. Ezek az ovális és geometrikus jelekkel borított fa- vagy kőtárgyak az álombeli ősök erejének a tárgyiasulásai. Egyszerre térképei a mitikus múltnak és eszközei a vele való kapcsolatnak. Ugyanilyen fontos kapcsokat jelentenek az Álomidő lényeivel a rituális kéreg- és sziklafestmények, a különös hangot adó zugattyúk, a testfestés, a tánctér, az énekek és a hangszerek is.

...érdekesérdekes...


A természetben található tárgyak geometriai leírása olyan régi, mint maga a tudomány. Ezen leíráshoz a mindenki által jól ismert euklideszi vonalakat, téglalapokat, kockákat, gömböket, stb. használják. De a természetben nemcsak euklideszi idomok vannak. Több mint húsz évvel ezelőtt jelentette ki Benoît Mandelbrot, hogy

„A felhők nem gömbök, a hegyek nem kúpok,
a partvonalak nem körívek, a fakéreg nem
sima, és a villám sem terjed egyenes vonalban.”

A legtöbb természeti objektum olyan bonyolult alakú, hogy megérdemlik, hogy geometriailag kaotikusnak hívjuk őket. Lehetetlennek tűnt a matematikai leírásuk, ezért a „matematika szörnyetegeinek” nevezték őket. 1975-ben Mandelbrot ezeknek a szörnyetegeknek a leírására bevezette a fraktál fogalmát, amely a számszerű leíráson kívül az ezekben az objektumokban rejlő szabályosság felismerésében is segít bennünket. Mik is azok a fraktálok? A szó alapjelentésében a fractum (= tört, latin) kifejezés található, amely utal nem csak a keletkezésükre, hanem a struktúrájukból következő érdekes matematikai tulajdonságukra.

-Skinny remix-




Letöltés

-Sorry-




Letöltés

2010-03-15

..."FUTURE"...




A gépek 2020-ra valószínűleg felülmúlnak majd minden emberi intellektuális képességet és ugyanolyan érzelmeket lesznek képesek mutatni, mint mi magunk. Egy bizonyos idő után saját öntudatot fognak kifejleszteni, s nekünk majd el kell kezdenünk átgondolni, hogy milyen jogokkal is rendelkeznek.

A jövő hónapról-hónapra egyre izgalmasabbnak tűnik. Gyakran emlegetjük az úgynevezett "régi szép napokat", melyek, úgy tűnik, még el sem érkeztek. A múlt században nagyon sokat hallottunk arról, hogy a körülöttünk lévő világot a tudományok irányítják. Még épphogy csak elkezdtük kiaknázni ezt a tudást és még nagyon sokat kell tanulnunk. Az elkövetkező évszázadban nagyobb technológiai fejlődésen megyünk majd keresztül, mint a kerék feltalálása óta és hamarosan valóban urai leszünk világunknak.

2010-03-11

.....zene.....

...Vannak bizonyos érzelmek, gondolatsorok, indulatok, amelyeket pontosan - élet(vagy gép???)szerűen - tükröznek, jellemeznek; akár track-ek, akár csak hangfoszlányok. Érthetővé, ÉREZHETŐvé teszik a "dolgot". Szerintem ha pontosan sikerül akár a gépnek, akár a léleknek megfelelően, megfelelő időben hangolódni, akkor meglepő dolgok születnek......
-ROBotron-

-DORYK-

-GÉPZENE-

2010-03-08

-ROBotron-



Ahhoz, hogy a zene megszülessen, nem volt szükség az emberre, csupán a természetre. Az ember csak megfigyelte és leutánozta azt, amit maga körül látott: szívverésében felfedezhette a ritmust, a madarak énekében a dallamot. De az ember nem csak másoló, hanem teremtõ lény is: formát adott a ritmusnak és a dallamnak véletlenszerû ismétléssel, a különbözõ hangok, zörejek összekapcsolásával.

Egy másik elképzelés szerint a kezdeti idõkben a dallamok két-három hangból állhattak, melyeket mindig mozgás kísért. Késõbbiekben már létrejöhettek motívumok, melyek ismétlõdtek, variálódtak. A legelsõ hangszer valószínûleg maga az ember volt, a kezével, lábainak dobolásával és hangjával alkotott zenét.

2010-02-24

Skinny Puppy




















A zenekart 1982-ben alapította cEvin Key (eredeti nevén Kevin Crompton), aki a popegyüttes Images In Vogue dobosaként experimentálisabb hangzásokról álmodozott. Megismerkedett a későbbi frontemberrel, Nivek Ogre-val (eredeti nevén Kevin Ogilvie), akivel hasonló volt az érdeklődése: horrorfilm-rajongók voltak, és az elektronikus zenében is hasonló irányokat kerestek. cEvin hangokkal, hangszerekkel való kísérletezésől született zenéit később "hangszobrászatként" definiálta. 1984-es kazettájuk, a Back and Forth szerzői kiadásban látott napvilágot, de egy szerencsés véletlen folytán cEvin egyik barátja éppen akkoriban indította el Nettwerk nevű lemezkiadóját, így első EP-jük, a Remission is megjelenhetett ugyanebben az évben. Első teljes hosszúságú lemezük, a Bites 1985-ben jelent meg. A kezdetekkor egy Wilhelm Schroeder nevű billentyűs is játszott velük, de az akkor még amatőr szintis soha nem volt a Skinny Puppy teljes jogú tagja, és a következő lemez, a Mind: The Perpetual Intercourse (1986) munkálatai közben el is hagyta a zenekart. Ekkor csatlakozott hozzájuk Dwayne Rudolph Goettel, aki gyakorlott billentyûs volt és hamar a zenekar meghatározó elemévé vált. Ebben a felállásban, kiegészülve Dave 'Rave' Ogilvie producerrel olyan meghatározó lemezeket alkottak, mint a Cleanse Fold And Manipulate (1987), a VIVIsectVI (1988), a Rabies (1989), a Too Dark Park (1990) és a Last Rights (1992). 1986 és 1992 között hat alkalommal (1985-1986-1987-1988-1990-1992) turnézták keresztül Észak-Amerikát és három alkalommal (1986-1987-1988) Európát.